Bipoláris zavar, mániás-depresszió

Bipoláris zavar, mániás-depresszió

Szép jó napot!

Szűcs Torda Balázs vagyok.
2000-ben 18 évesen diagnosztizáltak nálam bipoláris zavart, mániás-depressziót. Mániás állapotban kerültem a Klinikákra, a Balassa utcába, amit utólag most már így távlatból és a terápiás kezelésem jóvoltából fel tudok ismerni, hogy ez egy lényeges része volt a gyógyulásomnak. Hatalmas energia szabadul fel. A szerotonin nevezetű hormon túltermeli a boldogság érzetét. Ilyenkor az ember azt hiszi, mindent meg tud valósítani. Rengeteg terv, ötlet, amit véghez szerettem volna vinni, persze mindezek csak irreális dolgok, a realitásba egyáltalán nem jelenik meg, mint visszaigazoló produktum. Bizonyítási kényszer, hogy mindenre képes vagyok, és ezt tényleg így is érzi ilyenkor az ember. Világmegváltás, mely részben összefügghet a kamaszkori, "majd én leszek, aki megreformálja a világot" érzéssel, de a normális kamaszkorban ez lecseng hamar, ám talán ez a vágyunk egész életünkben megmarad, apró részletekben. Éppen érettségi előtt jártunk 2000-ben, amikor állítottam, hogy sokkal nagyobb a rálátásom a dolgokra a tanáraimnál. Folyamatosan bizonygattam és beleszóltam az órákba. Feladatomnak gondoltam teljesen felpörgött állapotban, hogy én leszek aki mindent megváltoztat, összeszervezi az embereket egy igaz és új világra, ahol mindenki segíti a másikat, nem teszünk keresztbe egymásnak, hazugságok halmazával nem álltatjuk magunkat, hogy én jobb vagyok, mint a másik, mert sokkal több anyagi javakkal rendelkezem. Ekkor Liticarbbal, a Lítium enyhébb verziójával kezeltek. Ezek persze a mostani gondolataim, akkor csak éreztem, hogy tennem kell valamit ezért. Milyen érdekes, talán te így látod ezt, vagy pontosan így képzeled el a jövőt. A lényeg, hogy mániás állapotban az ego, én hatalmas teret kap, s mivel nem volt kézzelfogható látszata, azonnal más téveszmék, skizoaffektív zavarok jelentkeztek. 2002-ben jelentkezett az az állapot, hogy én vagyok a Király, aki megmenti a nemzetet. Mivel ezzel sem elégedtem meg, én voltam maga Jézus, aki újjászületett és az egész világot tisztává változtatja. Persze angyal is voltam, akit majd kiválasztanak a nagy leleplezéskor, az apokalipszis idején. Aztán mivel ezzel sem elégedtem meg, én voltam maga az Úristen. Oh, kifelejtettem, hogy előtte azért játszottunk egy kis Ádámot, az első és az utolsó embert. Valószínűleg többen tapasztaltuk ezt, tehát nem vagyok egyedül. Végül is kompromisszumkész vagyok, lehet akár többistenhit is. :)
De tényleg félre a tréfával. 1999-ben az érettségit megelőzően a kisebbségi komplexusom lett úrrá rajtam, hatalmas depresszió, felfokozott szorongások. Megint ugyanaz a dolog, mint a mániánál, hogy különb, több vagyok, mint a többi ember, csak ilyenkor ez fordítva jelentkezik, önleértékelés, sokkal szarabb vagyok, mint a többi ember. Nálam ez úgy jelentkezett, hogy nem tudok semmit, amit majd követelnek, elvárnak tőlem az érettségin, nem fogom tudni teljesíteni, bizonyítani. Merthogy egész életemben nem tanultam és inkább az alkoholhoz és a drogokhoz menekültem a szorongások elfojtása végett. Tehát egy depresszióval kezdődött, majd hirtelen egy hét leforgása alatt átváltott mániás állapottá. Ekkor jelentkezett először. A következő állomás 2001 őszén történt kisebbségi komplexusom pont szeptemberben indult. Nem volt sem munkám, sem pedig iskola, amit elkezdhettem volna. Október 17-re rengeteg tervezést követően felvágtam az ereimet, igen súlyosan. Átvágtam mozgató- és érzőidegeimet, így minden eret is, amit csak lehetett. Egyedül a János kórházban tudták összevarrni. Hál' istennek tudom mozgatni és helyre is állt azóta. Csodának tekintem, hogy nem véreztem el, alig 2 dl vérveszteség után elapadt a vérzés. Ez annak tulajdonítható szerintem, hogy igenis van még dolgom ezen a világon, méghozzá nem is kevés. Lényeg, örülök, hogy életben maradtam. Már a műtét során mondtam a nővérnek, hogy ha ehhez volt erőm, akkor az életre is van. Utána persze kezeltek pszichiátrián, akkor már a János kórházban. Emlékeim szerint Rivotrilt és Risperdalt kaptam. Mint már írtam, az öngyilkossági kísérletet követően, újabb mániás fázis következett, ami eltartott 4 hónapig. Ilyenkor az ember csak 3 órákat alszik és mégis hatalmas energiával ébred. Összefolynak a nappalok és az események, mégis mintha látnád az összefüggést. Várakozó stádium, hogy mindjárt bekövetkezik, amit elképzeltem. Egy feloldott érzés is, hogy végre élek, pedig csak egy hazugság, önámítás-maszlag. Az alkohol és a kábítószerek csak fokozzák ezt az állapotot, de lényegében nem változik az érzés. A OPNI-ban próbálkoztak rengeteg gyógyszerrel, de olyan tudatállapotban voltam, hogy nem hatottak rám. Mondták is klasszikusan, hogy ettől egy elefánt is kidőlt volna. Viszont volt egy gyógyszer, egy igen kis méretű, aminek ma sem tudom a nevét, amitől epilepsziás rohamot kaptam. Agyalapi törésem lett. A fülemből, orromból, számból folyt a vér és az agyvíz. A betegtársak, kollégák, mint később mondták, teljesen biztosak voltak abban, hogy annyi, meghalok. A zárójelentésembe valamilyen oknál fogva, Trombola Sándor nem írta bele a gyógyszert. Az eset után már nem dolgozott az OPNI-ban, érdekes módon. Szeretném megkeresni, hogy árulja el, mégis mi volt az a gyógyszer. Három napig voltam kómában, azalatt édesanyám érdeklődött, hogy merre lehetek, választ nem kapott. Mégis hogyan lehetett, hogy nem tudják merrefelé vagyok? Gondolkoztam később, hogy perre viszem, de bizonyítékok hiányában nem tudok mit tenni. Az, hogy van egy seb a fejemen, nem bizonyíték semmire. A mániás állapotot követően 6 hónapon keresztül nem mozdultam ki. Orális fixációval próbáltam jobb érzésre bírni magam. Zabáltam, feküdtem és a tévét néztem. Ekkor nem kezeltek semmilyen gyógyszerrel, nem is jártam semelyik osztályon sem. Majd valahogyan, talán a szerotonin hosszabb túltermelését követően, hat hónapnak kellett eltelni, hogy stabilizálódjon a szintje. Örültem neki, sokkal felszabadultabb lettem. Sikerült munkát találnom és mintegy 6 évig tünetmentes voltam. A munkaterápia meghozza mindig a gyümölcsét. Ajánlom mindenkinek! Legyen az bármilyen munka, egyszerűen jót tesz, ha az ember érzi, megvan a dolga. Nagyon fontos. 2008-ban beleszerettem egy lányba, vele képzeltem el a jövőmet. Később kiderült, ezt csak magam képzeltem így. Hatalmas törést jelentett számomra, amikor kidobott. Részben azzal a szándékkal is pályáztam egy népfőiskolába Dániába, hogy elmegyek arról a helyről, ahol ez a lány van, fel tudjam dolgozni valahogyan, s könnyebb ezt talán a távolban. Valamint azért is, hogy bizonyítsam magamnak, hogy megállom a helyem egyedül is és végre tudom bizonyítani, hogy tudok tanulni. A lánnyal mégis együtt maradtunk, folytattuk a kapcsolatot, de úgy mentem ki, hogy teljesen bizonytalan, hogy megvár-e. Két bizonytalanság érzéssel voltam Dániában, a lány miatt, és hogy új helyzetben vagyok. Mivel tudat alatt féltem a depressziótól, a testem elindította a mániát, a bizonyítási kényszert, amihez az iskolában adottak voltak a körülmények. Zene és festészet. Emiatt az állapot miatt, mert nem tudták hová tenni, hazaküldtek, pedig senkinek sem ártottam sem szóban, sem pedig fizikális szinten. Az ok, ami miatt hazaküldtek teljesen jogosan, az alkohol. Hazajöttem, és a lány érdekes módon szívesen fogadott, bár pár napra rá helyettem az előre eltervezett egyhetes utazást választotta. Egy újabb érzés, hogy nincsen velem, s pont az az ember, akit szeretek. Egy hét lepörgése alatt négyszer kerültem rendőrségi fogdába. Ittam és agresszívvá váltam. A rendőrségről vittek be a Szent Imre kórházba. A lány látogatása során, annyit mondott, hogy ő nem tud ígérni nekem semmit, azaz lényegében rá nem számíthatok. Ez elég bizonyíték volt a számomra, hogy ő képtelen ezt befogadni, nem szerethet annyira, hogy ha igazán baj van, akkor is kitartson mellettem. Így nem volt lelki támaszom attól az embertől, akire igazán számítottam. Az édesanyámra és az igazi barátaimra tényleg számíthattam. Ők legalább velem voltak és vannak abban is, hogy képes vagyok a gyógyulásra. Nagyon köszönöm nekik, ez tényleg egy visszajelzés, hogy bíznak bennem. Örülök, hogy viszonylag hamar bekerültem ebben az állapotban a kórházba, ahol tényleg tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Begyógyszereztek ugyan, de erre volt akkor szükség. Miután hazaengedtek, a gyógyszerek és a szerotonintermelés csökkenése együttesen depresszióhoz vezetett. Már akkor javasolta orvosom, Udvarhelyi Pál, hogy szerinte erre az esetre az elektrosokk használna a leginkább. Tudom, kicsit ijesztően hangzik, de itt már altatnak. Amikor felébredsz, csak azt érzed, hogy eltűntek a depresszió érzései, mintegy tiszta lappal indulhatsz a gyógyulás irányába. Tényleg, hogy ha az orvos is úgy látja, ajánlom mindenkinek, mert nekem ez rettentően sokat segített. Egy hónapig voltam otthon, míg a gyógyszerek beálltak rendesen és akkor tudtam arra az elhatározásra jutni, hogy most már képes vagyok egy terápiát is véghezvinni. Helyrehozták a biokémiai egyensúlyproblémáimat, amelyek megnyilvánulhattak volna úgy is akár, mint egy szintén életfogytig tartó cukorbetegségnél, de így legalább nem kell szúrni magam, hanem csak pirulákat kell szednem, amit egy idő után lehet csökkenteni, és egy hosszú idő után talán el is lehet hagyni. Így kerültem Magyarország legjobb Pszichoterápiás intézetébe, Tündérhegyre. Három hónapot töltöttem ott, hétvégi kijárással, mert ez nem pszichiátria. Sok segítséget kaptam itt és főként magamtól, egy kis rávezető segítséggel, hogy hol is kezdődtek ezek a problémáim. Mára biztosan tudom hová rakni az érzéseimet, és hogy ha előjönne újra a mánia, vagy a depresszió, pontosan észre fogom venni, mielőtt nagyobb hatással lenne rám. Ezen a helyen tudtam magamnak bizonyítani, hogy képes vagyok beilleszkedni, mégsem vagyok annyira hülye és hogy beletartozom egy közösségbe. Hatalmas tapasztalat, persze nehéz, nagyon is nehéz hagyni megélni azokat az érzéseket, amiktől annyira fél az ember, de megéri. Ott tényleg tudnak segíteni az embernek. Ma ezt a diagnosztizált mániás-depressziót a számomra legmegfelelőbb gyógyszerekkel kezelik. Lamotrigint és Cymbaltat szedek. Nosza rajta, ha nem jártál még Tündérhegyen, gyerünk legyél bátor és nyílt, tényleg megéri!
Ha neked is megvan a történeted, szívesen olvasnánk, de egyben számodra is jót tesz, ha össze tudod foglalni. Azt, hogy most sikerült mindezt leírni, én is könnyebben átlátom.
Üdvözlettel,
kollégád: Balázs

Borderline Személyiségzavar egy beteg szemszögéből

Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá a bejegyzéshez, annyi minden mondanivalóm van. Ennek ellenére megpróbálok olyan rövid és tömör áttekintést adni arról, amit átélek/átéltem, amennyire csak tudok.
2007 nyarán kezdődött pszichiátriai kezelésem, folyamatos öngyilkossági gondolatok és mélydepresszió miatt. Azt hiszem, elég karikaturisztikusan Borderline-os módon kerültem orvoshoz; egy internetes ismerősöm küldött el, miután naponta órákig csak az öngyilkossági gondolataimról és fenyegetőzéseimről beszéltem neki. A körülöttem élőket vagy nem érdekelte, vagy észre sem vették, mi zajlik bennem. Ekkor 17 éves voltam. A győri Zrínyi kórház ambuláns pszichiátriai gondozójába vettek fel betegnek, a diagnózis súlyos depresszió és skizofrénia volt, mint két év után kiderült, helytelenül. Azonnal megkezdődött gyógyszeres kezelésem Risperdallal és Fevarinnal. Egy-másfél hónap alatt közel 20 kilót híztam, de az öngyilkossági gondolatok megszűntek, mint ahogy a többi gondolatom is. Visszagondolva szinte teljes zombivá váltam. Napi 14-16 órákat aludtam, folyamatos ürességet éreztem, nem volt kedvem semmihez a számítógépezésen és a fekvésen kívül. Aztán szépen lassan az öngyilkossági gondolatok is visszatértek, úgy emlékszem, 2-3 hónap után. Tagadhatatlanul kevesebbet foglalkoztam ezekkel, mint korábban, de az életszínvonalam ugyanúgy alacsony maradt a zombi lét miatt. A gimnázium 12. osztályát jó eredményekkel zártam, leérettségiztem, a rossz gondolataim elöl a tanulásba menekültem. Részben. Ugyanakkor körülbelül fél évvel pszichiátriai kezelésem megkezdése után, 2007 novemberében elkezdtem falcolni magam. Pengével vágtam meg a könyököm feletti karrészt. Utólag abszolút úgy látom, hogy ennek annyi funkciója volt az életemben, hogy megpróbáltam felkelteni az emberek érdeklődését, hogy figyeljenek rám, ám teljesen rossz módszerrel próbálkoztam, ráadásul teljesen sikertelenül. Akkori pszichiáterem, amikor elmondtam neki, hogy falcolok, "kedvesen" megállapította (mivel elég sok fekete ruhát hordok), "Nos, Krisztina, akkor ön már teljesen olyan, mint egy emos." Igazán jólesett nekem ez az akkori lelkiállapotomban, így jó Borderline-oshoz híven rögtön ellenségként könyveltem el. Onnantól fogva megint magamba zárkóztam a kezdeti megnyílás után.
Azután következett az egyetem 2008 őszétől. Magamtól úgy döntöttem, leállok a gyógyszerről, amit egyik napról a másikra meg is tettem. Úgy éreztem, sikerült beilleszkednem és végre stabil kapcsolatokat kialakítanom, ám ez az 'elméletem' hamar megdőlt. A második félévre a hatalmas, folyamatos és rapid sebességű hangulatingadozásaim, a minden téren megtalálható instabilitásom, homályos és szétesett önképem, hatalmas mértékű függésem a többiektől meghozta a 'gyümölcsét'; minden új közeli kapcsolatomat elvesztettem, és teljesen magamra maradtam. Megint a tanulásba menekültem, a természettudományt használva fel kapaszkodónak. Korábban történt ugyanígy ez a vallással is, még a falcolás elkezdése előtt. Ugyanakkor a vallással való kapcsolatom nagyon ambivalens volt, egyszer 'függtem' tőle, másszor 'gyűlöltem'. Majdnem minden dologgal, emberrel, stb-vel való kapcsolatomban ugyanez a fekete-fehér, imádat-gyűlölet minta volt megtalálható. Akármire vagy akárkire 'rá tudtam függni' igen rövid idő (akár egy-két nap) alatt is, és ugyanilyen gyorsan el is tudtam dobni, megutálni az adott dolgot, személyt, egyszerűen csak azért, mert meguntam, vagy akár egy apró negatív impulzus (beszólás, ugratás, találkozó elhalasztása, visszautasítás, sikertelenségélmény) miatt. Elmagányosodtam, szociális kapcsolataim alig voltak (egy barátnőm tartott ki mellettem mindvégig, amiért csak csodálni tudom, én nem bírtam volna elviselni azt az embert, aki voltam), számítógépfüggővé váltam, mivel úgy éreztem, csak ott tudok kapcsolatokat teremteni, csak az van elérhető közelségben. Eközben egy kollégiumban laktam, ahol a háromfős szobából egyik szobatársammal gyűlöltük egymást; ugyanakkor ott volt kb 200-230 ember, akikkel meg se próbáltam barátkozni. Bezárkóztam. Felépítettem egy szerepet, és annyira hazudtam magamnak, hogy az én vagyok, hogy lebontani is sok munkába és időbe telt. Szinte nárcisztikussá váltam a külső szemlélő számára. Nemi identitászavaromra (leszbikusságom), amit még máig nem tudok száz százalékig tisztán látni, édesapámtól gyakran azt a megjegyzést kaptam, hogy bizonyára én nem is érzem magam nőnek, hanem férfi vagyok belül. Erre válaszul tudatalatti tiltakozásom miatt csak szoknyát és magassarkú cipőt voltam hajlandó viselni hónapokig, függetlenül az alkalomtól, időjárástól. Személyiségem teljesen szétesett, és csak ezzel a látszatszemélyiséggel tudtam magam egyben tartani, több-kevesebb sikerrel. Aztán amikor az utolsó barátaim is kezdtek távozni mellőlem, megint előjöttek a szuicid gondolataim. Ekkor fordultam pszichiáter-pszichoterapeutámhoz, aki beutalt Tündérhegyre.
Május 26-án költöztem be az osztályra. Rengeteg munka, gondolkodás, teljes életszemlélet-váltás és kinyílás kellett hozzá, de úgy érzem, már nagyon jól haladok a gyógyulás felé. Egyéni pszichoterápián, kiscsoportos terápián és művészetterápián veszek részt. Kezelőm, Dr. Petrovszki Irén (ez itt a reklám helye :)) kimondhatatlanul sokat segített nekem. A kezdeti időszakban nem értettem, hogy működik a pszichoterápia. Azt hittem, bemegyek oda, befekszem, és megjavítanak a gondos kezek, mint egy rossz mosógépet. Csak mikor már elértem egy bizonyos szintre, akkor láttam be, hogy mindenre nekem kell rájönnöm, majd megváltoztatnom, mert más ember nem tudja megváltoztatni az én életem, érzéseim. Naphosszat magamon gondolkodtam, analizáltam magam, míg eljutottam egyes problémáim gyökeréig. Ha felmerül egy probléma, az első dolog, amit meg kell tennünk, feltenni a kérdést: miért zavar ez minket? Addig kell kérdezni az egyes válaszok után azt, hogy miért, míg a gondolkodás miatt eljutunk a probléma valódi okáig. Ezután már képesek vagyunk azzal dolgozni. Nagyon sokan feladják a pszichoterápiát, épp azért, mert ezt nem tudják belátni, vagy belátják, de úgy gondolják, túl nehéz, és ők nem képesek változtatni. Ameddig az ember nem jut el arra a szintre, hogy tényleg változtatni akarjon, bármi, akár fájdalom, sok nehézség árán is, addig nincs értelme belevágni a pszichoterápiába, mert az bizony nem rövid időt vesz igénybe, és nem kevés energiát, főleg nálunk, Borderlineosoknál. De megéri. Meg kell tanulnunk túllépni azon, hogy ki, mikor, hogyan hibázott, és ezáltal ráfogni az egész kalamajkát, betegséget, és ugyanakkor azon is meg kell tanulnunk túllépni, hogy a betegségünkre fogjunk mindent. Hallottam már illető szájából ezt a mondatot: "A szakemberek azt mondják, azt írják az interneten, hogy nem lehet meggyógyulni a Borderlineból! Nem fogok meggyógyulni, bármit teszek is!". Ilyen hozzáállással ne is várjon senki javulást. Az egy dolog, hogy a statisztika mit mond, az meg egy másik, hogy mi alkotjuk a statisztikákat. MI vagyunk azok, akikről ezt írják. Azaz ha nagyon küzdünk és meggyógyulunk, nem is teljesen, de nagyjából, talán a szakemberek is készítenek majd új statisztikákat. Ha te nem akarsz meggyógyulni, mert kényelmesebb a betegséged, abban fetrengeni, és rettentően sajnálni önmagad, akkor nem is fogsz meggyógyulni. De ha meg akarsz gyógyulni, meg akarod változtatni az életed, akkor nem a statisztika fogja megmondani, hogy meg tudsz-e gyógyulni vagy nem. Az én betegségem idén májusra olyan szintre fajult, hogy én csodálkozom azon, hogy itt vagyok. Tündérhegy három hónapja alatt nagyon sok fájdalmat éltem át, nagyon sokat kellett küzdenem, hogy feladjam a rossz dolgaim (pl a falcolást, ami nagyon elfajult), de megcsináltam. Fájt, de túléltem. Tudom, még nem vagyok teljesen gyógyult, de kaptam egy olyan biztos alapot, amin már elkezdhetem élni az életem. Végre értem magam, értem az embereket, és a támaszt csak részben keresem magamon kívül. Már nem gyűlölöm magam, és nem is imádom, hanem elfogadom. Már nem gyűlölöm az embereket, nem függök tőlük olyan mértékben, mint eddig, és nem idealizálom őket túl. Kitisztult a 'látásom', hála Tündérhegynek, és az ottani embereknek, terapeutáknak, nővéreknek, és saját magamnak.
Mikor Tündérhegyre mentem, határozottan elutasítottam a gyógyszeres kezelést a korábbi rossz tapasztalatok miatt, de egy idő után magam láttam be, kell egy kis plusz támogatás, mert az agyammal tudtam, élni szeretnék, de féltem, nem tudom majd megállni az öngyilkosságot. Ekkor kaptam a gyógyszereim. Jelenleg Ketileptet szedek, ami egy antipszichotikum (régebbi öngyilkossági gondolataim és terveim ellen), szorongásoldó és hangulatjavító hatással. Semmi mellékhatást nem tapasztalok, nagyon jól használ nálam. Emellett még szedek Rivotrilt, szintén szorongásoldó hatással, és szintén csak jó tapasztalataim vannak róla.
Szinte biztos vagyok benne, kihagytam egy csomó dolgot ebből a bejegyzésből, de ha valakit érdekel valami, küldjön egy emailt vagy írjon egy kommentet, szívesen válaszolok.

Borderline Személyiségzavar (BPD)

A Borderline személyiségzavar

Borderline personality disorder kifejezést a pszichoanalitikus Adolf Stern használt először 1938-ban. Mai értelmében való használata az 1970-es években az USA-ban a pszichoanalitikus szakirodalomban fogalmazódott meg. 1980-ban a korábbi évtizedekben felhalmozódott nagy mennyiségű pszichoanalitikus valamint pszichiátriai szakirodalom alapján az Amerikai Pszichiátriai Társaság rendezte és vette fel pontosan rendszerezett, meghatározott tünetkritériumokkal a Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyvébe (DSM III). Ezt követően került be a nemzetközi betegségosztályozási rendszerbe, valamint ezt követően kezdték használni pontosabban meghatározott értelmében a klinikai diagnosztikai gyakorlatban. Mely szerint a BPD főként a hangulat szélsőséges ingadozásával, önkárosító tünetekkel és kínzó érzelmi állapotokkal járó tünetegyüttes, valamint a személyközi kapcsolatok, és az énkép/én-identitás instabilitásával jellemezhető súlyos személyiségzavar, mely főként a neurózisokra, és a szociális fóbiára leggyakrabban a depresszióra, a mániás depresszióra, időnként pszichózisra, valamint ritkán, kisebb mértékben a pszichopátiára, emlékeztető (bár mindezeknék enyhébb formában megjelenő) tünetek szélsőséges módon változékony megjelenéséből áll. A lakosság 2-3% át teszi ki így a személyiségzavar típusok között a leggyakoribb személyiségzavar. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint a borderline személyiségzavar kezelése a legbonyolultabb feladat, amivel egy szakember (pszichológus/pszichiáter) munkája során találkozhat. Ritkábban magyarul határeseti személyiségzavar-nak is nevezik.

"Borderline"

A határeseti személyiségzavar fogalmát a pszichoanalitikus Adolf Stern használta először 1938-ban betegek egy olyan csoportjának jellemzésére, akik „betegebbeknek” tűntek, mint a neurotikusok, de „kevésbé betegnek”, mint a pszichotikusok. Az akkori "standard" pszichoanalitikus módszerekkel való kezelés nem segített, sőt inkább rontott az állapotukon. A fogalmat a későbbiekben alig használták.

Határeseti személyiségzavar

A borderline meghatározás először 1967-ben jelent meg a Journal of Psychoanalitic Association című lapban a pszichoanalitikus Otto Kernberg cikkében a személyiségzavar súlyosságát minősítő jelzőként. (a borderline kifejezés magyar jelentése „határeset”, „határvonal”) Kernberg a borderline személyiségszerveződés fogalmát Adolf Stern definíciójához hasonlóan a neurózis és a pszichózis határán elhelyezkedő állapotként határozta meg.

1968-ban Grinker R.-által publikált kutatások következtetései különösen fontosak, ugyanis ő végzett először empirikus vizsgálatokat, és ő alkalmazott először explicit kritériumokat a borderline elkülönítésére. Grinker 51- beteget vizsgált melyek alapján 4 fő altípust különített el:

- A pszichózishoz közel álló-t amelyre jellemző a(z):

elhanyagolt küllem,

felborult étrend,

kizárólag negatív affektusok és

dühkitörések voltak megfigyelhetőek

- A második a "cluster" vagy "mag borderline" volt, amely a

kapcsolataiban szélsőséges,

düh gyakori kiélése,

depresszió és az

összefogott énidentitás hiánya volt jellemző

- A harmadik "az affektus nélküli személyiségek csoportja". (Mára nyilvánvalóan e harmadik csoport nem borderline-okból állt hanem, valószínűleg a mai DSM-IV nek megfelelően skizoid személyekről van szó, ugyanis az érzelemmenteség a borderline személyekre nem jellemző)

- A negyedik csoport a "neurózis határán állók" akikre a(z):

önértékelés zavara,

másoktól való függés,

gyakori düh és

bűntudat nélküli depressziós hangulat volt jellemző.

Borderline Group of Neurosis

1977-ben Gunderson J. G. számos szerző munkáját áttekintve empirikus vizsgálatokat végzett, ezen vizsgálatok alapján a borderline karaktert úgy jellemezte, mint aki

- heves érzelmeket mutat, de főképpen ellenséges indulatot és depressziót

- élvezethajhász

- gyakran deperszonalizálódik, "szétesik"

- alkalmanként önpusztító magatartás jellemző (gyógyszer túladagolás, promiszkuitás)

- identitászavara van

- rövid pszichotikus epizódok jellemzőek

- mindemellett a kapcsolatokra jellemző a felületesség, a függőség (dependencia) és a manipulatív megoldások közötti hezitálás.

Gunderson mindezekkel a tünetekkel jellemzett eseteket "Borderline Group of Neurosis"-nak nevezett, és tíz fő karaktervonással jellemezte, melyek közül a főbbek a következők:

- nárcizmus

- "lelki vérzékenység"

- túlérzékenység

- lelki merevség

- önértékelését érintő visszajelzésekre "düh, depresszió, vagy szorongás"-sal reagál

- kisebbrendűségi érzések

- mazochizmus

- a belső lelki nehézségek miatt a külvilág hibáztatása

- nehézségek a valóságvizsgálatban

Otto Kernberg értelmezése (amely szerint a borderline határeset a neurózis és az elmebetegségek között) mára érvényét vesztette, ennek ellenére e tünetegyüttes megnevezésére találóbb kifejezés nem született, így a borderlnie kifejezés maradt használatban.

Diagnózis

A diagnózis megállapítása klinikai osztályokon, előre meghatározott nemzetközi betegségosztályozási rendszerek diagnosztikai kritériumai alapján, szakember által történik.

A BPD diagnosztikus kritériumai (DSM-IV)

A diagnózis megállapításához az alábbiak közül minimum öt szükséges.

• Identitászavar: DSM-IV(6). Kifejezett és állandósult identitászavar az alábbiak közül legalább két vonatkozásban:

önkép

szexuális orientáció

hosszú távú célok, pályaválasztás

barátok megválasztása

értékrend

Kapcsolati instabilitás: DSM-IV(1). Kapcsolatokban a túlzott idealizálás és a leértékelés közötti ingadozás

Távolságtartás: DSM-IV(8). A valóságos vagy elképzelt elutasítás elkerülése érdekében tett heves erőfeszítések (melyek a személyközi kapcsolataiban távolságtartásban nyilvánulnak meg, illetve nem tartja meg/nem ápolja hosszabb távon barátságait/kapcsolatait)

• Érzelmi instabilitás: DSM-IV(3)

Az alaphangulat depresszió, irritábilitás vagy szorongás felé való eltolódása, mely néhány óráig, de legfeljebb néhány napig tart.

• Krónikus üresség- és unalomérzet. DSM-IV(7).

• Gyenge önkontroll: DSM-IV(4). A helyzetnek nem megfelelő heves düh, vagy a düh feletti kontroll hiánya, például gyakori indulathullámzások
• Önkárosító inpulzivitás: DSM-IV(2). Minimum két területen megjelenő önkárosító impulzivitás a következők közül:

költekezés

szexualitás

alkohol-, túlzott gyógyszerfogyasztás vagy droghasználat

falánk evés

felelőtlen autóvezetés

bolti lopás

• Öngyilkossági fenyegetőzések, gesztusok, öncsonkító viselkedés. (ismétlődő rendszerességgel) DSM-IV(5)

Megkülönböztető diagnosztika

Lényeges megkülönböztetni a pszichotikus affektív zavaroktól. A pszichotikus zavarok általában hirtelen lépnek fel, ezzel szemben a BPD állandósult működészavarral jellemezhetők, melyek mélyen rögzült karaktervonások jelei. A pszichotikus tünetek pedig sokszor extrém külső stressz hatására jelentkeznek. Ezen esetekben a megterhelés csökkentése esetén a beteg állapota gyorsan javulni kezd, míg a BPD esetén a stresszcsökkenés nem feltétlenül jár állapotjavulással.

Klinikai kép

Viselkedés

A borderline temperamentumra jellemző viselkedést leginkább a kiszámíthatatlanság és kaotikusság jellemzi. Ingatag, ugyanakkor változékony jelleg.

• A viselkedés állhatatlan, szélsőséges.
• Az egyén érzéseit heves és intenzív formában juttatja kifejezésre.
• Hosszabb távon megfigyelhető hangulati és viselkedésbeli váltások.
• Önemésztő dühösség, depresszív hangulat mellett gyakori lehet a szorongásos gátoltság, máskor alkalmi magabiztosság, élénk, színes viselkedés/hangulat váltakoznak egymással.

Kapcsolataira jellemző a

• bizonyos személyek felé felszínesség, távolságtartás
• általában egyszerre egy személytől való függés, önállótlan, „tapadó”, másokon csüngő viselkedés és a
• manipulatív megoldások közötti váltakozás.

Üresség és magányosság élményének oka, hogy nem tudnak megtartani biztonságot és vigaszt nyújtó kapcsolatokat.

Önjellemzés

Homályos képük van önmagukról, személyes identitásukról. Nem tudják „összetartani magukat”. Bizonytalan identitásuk miatt kapcsolataikban könnyen másoktól függővé válhatnak. Gyakran szétszórtnak és „szétesettnek” érzik magukat. Társkapcsolataikban sokszor magányosnak és elszigeteltnek érezik magukat.

Disszociatív zavarok

• Dühkitörések

Rövid, de heves dühkitörésekre kerülhet sor. Ilyenkor a csalódottság és tehetetlenség érzése miatt az elfojtott keserűség tör ilyen formában utat magának. Dührohamukban szétzúzhatnak tárgyakat vagy pedig önkárosító módon viselkedhetnek, mint például összeszaggathatják a ruhájukat, vagy fejüket a falba verik, a csuklójukat felmetszhetik stb.

• Passzív jellegű disszociatív tünetek

Egyéb súlyos de kevésbé látványos depresszív jellegű disszociatív tünetek jelentkezhetnek úgyis, hogy az egyén úgy érzi, "elidegenedett önmagától", céljai nem érdekli, vagy mintha nem is a valóságban hanem "mintha csak álomban létezne"stb.

Rövid, reaktív pszichózis

Hirtelen kialakuló intenzív szorongással, és "én-szétesettséggel" járó, visszafordítható állapotok, melyek sokszor csak néhány óráig tartanak, de 2-3 napnál általában nem tovább. Ilyenkor nem tudják megfelelő mértékben elkülöníteni a szubjektív élményt és az objektív, külső valóságot, ezért nem képesek a konvencióknak és szociális elvárásoknak megfelelően viselkedni. A valósággal való kapcsolat elvesztése és az elviselhetetlennek megélt érzelmi-indulati káosz egyre primitívebb működési szintek felé sodorja őket. Általában valamilyen módon mégis képesek magukat "összeszedni". Ha azonban ezek az állapotok hetekig tartanak vagy túl gyakran jelentkeznek, akkor kórházi kezelés is indokolt lehet.

Affektív zavarok

Az affektív zavar a borderline személyiségzavar esetén a depresszió és a mások felé való ellenséges érzések elegyéből áll.

Dekompenzált, "szétesett" borderline személyiség

A dekompenzált borderline folyamatosan és áthatóan mutatja kóros vonásait. Gondolkodása és viselkedése mélységesen zavart. Általában kórházi kezelésre szorul mert nem tudja szerepeit ellátni. ilyenkor jellemző:

Gondolkodásbeli és érzelmi valóságvesztés, kontroll zavara:

• A külvilág eseményei álomszerűvé válnak.
• Nem tud megfelelő mértékben különbséget tenni a szubjektív érzések, gondolatok és az objektív valóság között. Ezért az erős érzések eltorzíthatják a valóságészlelést.
• Paranoid színezetű, különös elképzelései lehetnek.

A szociális kompetencia elvesztése

A súlyosabb esetekben a pszichotikus regressziók elhúzódóak lehetnek, ami sokszor szociális érvényesülési képtelenséget eredményez. Ha az egyénnek hosszútávon nem sikerül "normálisan élnie", így elhúzódó pszichiátriai kezelés keretén belül gyakran gyámoltalanná és befelé fordulóvá válik. Jellemzően ilyenkor a gondolkodás szétesése fokozódik: a beteg ezen időszakban (hónapok, évek) gyakran kényszeresen rágódik vagy üresen szomorú, de néha bizarr és szélsőséges érzelmi kitörések is jelentkezhetnek.

Öngyilkosság

A BPD-ben szenvedők körében kiugróan magas az öngyilkosok aránya: 5-10%, ez 500-1000-szerese a normál lakosság körében tapasztalhatónak. A személyiségzavarról sokszor a pszichiátereknek is kevés információjuk van, több pszichiáter lemond pácienseiről a kiszámíthatatlanságuk miatt (elmaradt megbeszélések, nehéz közös nevezőre jutni velük). Egyéb káros szenvedélyek esetén (alkohol, drogok) a kockázati tényező jelentősen megnő, 58%-ot is elérheti annak a valószínűsége, hogy a páciens öngyilkosságot követ el 5 éven belül.

Okok

A BPD feltételezett okai tekintetében számos feltételezés született. Az egyik megközelítés szerint a borderline személyek gyakran számolnak be arról, hogy gyermekkorukban fizikailag, szexuálisan, vagy verbálisan visszaéltek velük. Illetve, a szüleikkel rendkívül instabil kapcsolatban voltak, mely nem biztosította számukra a folyamatos, biztonságos, szeretetteli légkört.

Terápia

A BPD terápiája gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésre épül. A gyógyszeres kezelés elsődleges célja a tünetek enyhítésén keresztül az életveszélyes állapotok, öngyilkossági veszélyeztetettség és önromboló tünetek megszüntetése. Másodlagos célja a beteg pszichoterápiára alkalmas állapotba hozása. A gyógyszeres kezelés ugyanis csak tüneti javulást eredményez, tartós változás azonban csak hosszútávú pszichoterápiával érhető el.

Pszichoterápiák

Az évtizedek folyamán számos pszichoterápiás módszerrel próbálkoztak/alkalmaztak a BPD kezelésében, a tünetek mérséklésében több-kevesebb sikerrel. Ezek a következők:

• pszichoanalitikusan orientált egyéni terápia
• csoportterápia
• családterápia
• pszichodráma csoport
• támogató egyéni terápia
• viselkedésterápia
• pszichoanalitikus pszichoterápia

Mind közül a legsikeresebbnek az úgynevezett mentalizáció alapú pszichoanalitikus pszichoterápia bizonyult.

Pszichoanalízis

Noha már inkább a sokféle személyiségzavar egyikeként tekintik a borderline tünetegyüttest, melyet a pszichoterápiában a jellegzetes kapcsolódási mód különít el, az okok pszichoanalitikus megközelítése sokat segít a tünetek megértésében, és modern formájában az egyik leghatékonyabb terápiás lehetőség.

Bár 2006-ban a sajtóban szenzációként jelent meg a pszichoanalitikus terápiával kezelt BPD gyógyítható volta, a pszichoanalitikus terápia hatásosságáról már húsz évvel korábban is publikáltak eredményeket. 1987-ben R. Waldinger és J. G. Gunderson leírta öt, pszichoanalitikus terápiával sikeresen kezelt BPD-páciens esetét.

Mentalizációorientált pszichoanalízis

A mentalizáció vagy tudatolvasás elmélete 2002-ben született, a Londonban élő magyar Peter Fonagy és munkatársai kutatásainak keretein belül. A terápiát, mely az eddigi terápiák közül a legsikeresebbnek bizonyult a borderline páciensek gyógyításában az elméleti alapok alapján 2004-ben Peter Fonagy dolgozta ki.
A nagy-britanniai Anthony Bateman vezetése alatt működő borderline páciensek gyógyítására specializálódott londoni klinikán ellenőrzött vizsgálatok keretein belül klinikailag tesztelték a terápia hatékonyságát, és jó eredményekről számoltak be. Segítségével megtanítják a BPD-vel rendelkező egyéneknek saját és mások érzéseinek, viselkedésének helyes értelmezését. Sikeres terápia esetén a BPD-vel rendelkező egyének többé nem vetítik ki kontrollálatlan intenzív érzéseiket, saját belső félelmeiket a környezetükben élő emberekre, szituációkba. A "mentalizációs-elmélet" lényege, hogyha a Borderline-betegeket egy terápia alkalmával megtanítják mentalizálni, azaz mások szándékait, viselkedését megérteni, akkor meggyógyulnak. Magyarországon a pszichoanalízis kizárólag magánpraxis keretén belül vehető igénybe, TB által nem támogatott, önállóan finanszírozott formában.

Dialektikus viselkedésterápia

Linehan M. Marsha által 1991-ben kidolgozott speciális kognitív-viselkedés terápia. Ígéretesnek tűnő próbálkozás, hatásossága azonban kísérletekkel, empirikus vizsgálatokkal nem bizonyított.

Egyéb pszichoterápiák

BPD esetén alkalmaznak támogató egyéni terápiát, különféle csoport-, és családterápiákat; melyektől azonban – a több-kevesebb eredmény ellenére – a BPD hatásos gyógyulása nem várható.

Gyógyszeres kezelés

Annak ellenére, hogy tartós és mély változás csak a pszichoterápiától várható, a BPD tüneti kezelésére számos gyógyszert alkalmaznak.

Hangulatjavítók – SSRI antidepresszánsok

A szerotonin visszavételét gátló (SSRI) készítmények BPD esetén történő alkalmazásának a negatív hangulati állapotok megszüntetése a célja. Az SSRI-k a szerotonin (melyet a sajtóban hívtak úgyis mint boldogsághormon) visszavételét gátolva növelik meg a szerotoninszintet, az a korábbinál jobb hangulati állapotot hoz létre. Különféle mellékhatásaik között ismert szexuális funkciózavarokat okozó hatása is.

Hangulatstabilizálók

A hangulatstabilizálók célja a hangulati ingadozások megszüntetése, és a szorongás csökkentése.

Antipszichotikumok

Leginkább öngyilkossági veszélyeztetettség esetén alkalmazzák.

Kórlefolyás

2006-ban a betegség gyógyításában szenzációs áttörésként írt a sajtó a mentalizációs terápia megjelenéséről, melynek köszönhetőan a BPD mára sikeresen gyógyítható személyiségzavar. Az igen költséges és időigényes kezelés esetén a személyiségváltozás célzottan lehetséges, ugyanakkor anyagi okokból csak kevés páciens számára elérhető/megfizethető. Ugyanis ezent terápiát szinte kizárólag a magán prakszisban alkalmazzák. Ezért a BPD lefolyása még mindig krónikusnak mondható, illetve az esetek egy részében „az idő múlásával” a spontán gyógyulás is megfigyelhető; a tünetek „csitulnak”, „kialszanak”. A statisztikai adatoknak megfelelően 30. életév felett BPD-t ritkán diagnosztizálnak. Valamint általában jellemzően a 35.-40. -életkor közötti időszak alatt a betegek kétharmada jobban lesz, beilleszkedik a társadalomban. Ez a változás leginkább az impulzivitás csökkenésében nyilvánul meg. Az önértékelési, a személyközi kapcsolatokban megjelenő tünetei/problémái közepes mértékben javulnak. A BPD esetén a diszfória, depresszió, hangulatzavarok, és üresség-élmény -tünetek hosszú távon is csak keveset változnak.

A kor előrehaladtával való állapot javulás/gyógyulás nem minden beteg számára következik be automatikusan. A tapasztalatok alapján bizonyos tényezők jó prognózist jósolnak, bizonyos tényezők inkább a rosszabb kimenetelt valószínüsítik.

Pozitív prognosztikus előjelek

A hosszú távú kimenetelt pozitívan befolyásoló főbb prognosztikus előjelek a következők:

• az átlaghoz viszonyított magasabb IQ
• jó megjelenés főként (nőknél)
• heteroszexualis hajlam, illetve korábbi heteroszexuális tapasztalatok
• művészi képesség

Negatív prognosztikus előjelek

A hosszú távú kimenetelt negatívan befolyásoló főbb előjelek:

• férfiaknál az antiszociális vonások
• mindkét nemnél az alkohol, drog, problémák
• az alkoholizmus családi előfordulása
• promiszkuitás
• agresszivitás
• szélsőséges, kaotikus életvezetési stílus

Híres borderline személyek

József Attila

József Attila korábbi nézetek szerint skizofréniában szenvedett, újabban a sajtóban megjelenő szakmai vélemények szerint BPD-jellegű személyiségzavara volt.

Marilyn Monroe

Marilyn Monroe mániás depresszióra emlékeztető hangulatingadozásai, érzelmi labilitása, többszöri öngyilkossági kísérletei, alkohollal, nyugtatókkal való visszaélései a BPD-t valószínűsítik. Bár lelki problémáit a korai szakmai véleményekben mániás depressziónak vélték, ennek oka, hogy a mániás depresszió BPD-től való elkülönítése a szakmai irodalomban is csak fokozatosan, az utóbbi harminc évben vált hangsúlyossá. Életrajzi írásokban/dokumentumfilmekben megjelent, Monroe pszichiátereivel készített riportok szerint nyilvánvalóan manipulálta pszichiátereit, egyszerre két pszichiáterrel többféle, valamint nagyobb mennyiségű gyógyszert íratott fel. A páciensek gondozópszichiátereik, gyógyszerekkel kapcsolatos manipulációi, tipikusan megfigyelt BPD-jelenség.

forrás: Wikipedia

Üdvözlet

Kedves Olvasónk!

Ezt a blogot részben azért hoztuk létre, hogy javítsunk a mentális betegségekkel kapcsolatos negatív hozzáálláson és felszámoljuk a sok-sok városi legendát - vagy legalább egy részét - ami hozzájuk fűződik. Szeretnénk, ha a lakosság általános tájékozottsága javulna, és ebből fakadóan ha valaki egy mentálisan beteg embert lát, valamilyen szinten képes legyen megérteni, mi zajlik benne, és ne ítélje el, ne nézze le vagy kezelje bűnözőként. Tudjuk, hogy ez a blog kevés lesz az összes előítélet felszámolásához, de mégis megtesszük vele az első lépést a javulás irányában. :)
És ti, kedves betegtársak! Bátran kommenteljetek, osszátok meg a tapasztalataitokat velünk betegségetekről, hogy hol és hogyan próbáltok javulni, és ne féljetek segítséget kérni, ha rosszra fordul a helyzet.
Mi, a két szerkesztő a Tündérhegyi Pszichoterápiás és Pszichoszomatikus Osztály bentlakói vagyunk/voltunk 3 hónapig, augusztus végén fogunk távozni az osztályról. Rengeteg segítséget, támogatást kaptunk mind a terapeutáktól, mind az ápolóktól, mind pedig egymástól, betegtársaktól. Ezért arra bátorítok minden elkeseredett betegtársat, ha segítség kell, keresse fel Tündérhegyet (1121, Budapest-Budakeszi, Szanatórium utca 19, az OORI-n (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet) belül a IV-es és V-ös pavilon, telefonszám (36-1)200-8719 (közvetlen szám), (36-1)200-8720 (közvetlen szám)), és kérjen segítséget.
Sok kitartás kell a gyógyuláshoz, és rögös az út, de megéri!

Üdvözlettel: a két szerkesztő

Ha esetleg kérdésetek lenne, küldjetek egy e-mailt az elmebetegekorszagosszovetsege@gmail.com, kriszti.md@gmail.com, vagy mrtordab@gmail.com címek egyikére, vagy bátran kommenteljetek az egyes bejegyzésekhez!