Bipoláris zavar, mániás-depresszió

Szép jó napot!

Szűcs Torda Balázs vagyok.
2000-ben 18 évesen diagnosztizáltak nálam bipoláris zavart, mániás-depressziót. Mániás állapotban kerültem a Klinikákra, a Balassa utcába, amit utólag most már így távlatból és a terápiás kezelésem jóvoltából fel tudok ismerni, hogy ez egy lényeges része volt a gyógyulásomnak. Hatalmas energia szabadul fel. A szerotonin nevezetű hormon túltermeli a boldogság érzetét. Ilyenkor az ember azt hiszi, mindent meg tud valósítani. Rengeteg terv, ötlet, amit véghez szerettem volna vinni, persze mindezek csak irreális dolgok, a realitásba egyáltalán nem jelenik meg, mint visszaigazoló produktum. Bizonyítási kényszer, hogy mindenre képes vagyok, és ezt tényleg így is érzi ilyenkor az ember. Világmegváltás, mely részben összefügghet a kamaszkori, "majd én leszek, aki megreformálja a világot" érzéssel, de a normális kamaszkorban ez lecseng hamar, ám talán ez a vágyunk egész életünkben megmarad, apró részletekben. Éppen érettségi előtt jártunk 2000-ben, amikor állítottam, hogy sokkal nagyobb a rálátásom a dolgokra a tanáraimnál. Folyamatosan bizonygattam és beleszóltam az órákba. Feladatomnak gondoltam teljesen felpörgött állapotban, hogy én leszek aki mindent megváltoztat, összeszervezi az embereket egy igaz és új világra, ahol mindenki segíti a másikat, nem teszünk keresztbe egymásnak, hazugságok halmazával nem álltatjuk magunkat, hogy én jobb vagyok, mint a másik, mert sokkal több anyagi javakkal rendelkezem. Ekkor Liticarbbal, a Lítium enyhébb verziójával kezeltek. Ezek persze a mostani gondolataim, akkor csak éreztem, hogy tennem kell valamit ezért. Milyen érdekes, talán te így látod ezt, vagy pontosan így képzeled el a jövőt. A lényeg, hogy mániás állapotban az ego, én hatalmas teret kap, s mivel nem volt kézzelfogható látszata, azonnal más téveszmék, skizoaffektív zavarok jelentkeztek. 2002-ben jelentkezett az az állapot, hogy én vagyok a Király, aki megmenti a nemzetet. Mivel ezzel sem elégedtem meg, én voltam maga Jézus, aki újjászületett és az egész világot tisztává változtatja. Persze angyal is voltam, akit majd kiválasztanak a nagy leleplezéskor, az apokalipszis idején. Aztán mivel ezzel sem elégedtem meg, én voltam maga az Úristen. Oh, kifelejtettem, hogy előtte azért játszottunk egy kis Ádámot, az első és az utolsó embert. Valószínűleg többen tapasztaltuk ezt, tehát nem vagyok egyedül. Végül is kompromisszumkész vagyok, lehet akár többistenhit is. :)
De tényleg félre a tréfával. 1999-ben az érettségit megelőzően a kisebbségi komplexusom lett úrrá rajtam, hatalmas depresszió, felfokozott szorongások. Megint ugyanaz a dolog, mint a mániánál, hogy különb, több vagyok, mint a többi ember, csak ilyenkor ez fordítva jelentkezik, önleértékelés, sokkal szarabb vagyok, mint a többi ember. Nálam ez úgy jelentkezett, hogy nem tudok semmit, amit majd követelnek, elvárnak tőlem az érettségin, nem fogom tudni teljesíteni, bizonyítani. Merthogy egész életemben nem tanultam és inkább az alkoholhoz és a drogokhoz menekültem a szorongások elfojtása végett. Tehát egy depresszióval kezdődött, majd hirtelen egy hét leforgása alatt átváltott mániás állapottá. Ekkor jelentkezett először. A következő állomás 2001 őszén történt kisebbségi komplexusom pont szeptemberben indult. Nem volt sem munkám, sem pedig iskola, amit elkezdhettem volna. Október 17-re rengeteg tervezést követően felvágtam az ereimet, igen súlyosan. Átvágtam mozgató- és érzőidegeimet, így minden eret is, amit csak lehetett. Egyedül a János kórházban tudták összevarrni. Hál' istennek tudom mozgatni és helyre is állt azóta. Csodának tekintem, hogy nem véreztem el, alig 2 dl vérveszteség után elapadt a vérzés. Ez annak tulajdonítható szerintem, hogy igenis van még dolgom ezen a világon, méghozzá nem is kevés. Lényeg, örülök, hogy életben maradtam. Már a műtét során mondtam a nővérnek, hogy ha ehhez volt erőm, akkor az életre is van. Utána persze kezeltek pszichiátrián, akkor már a János kórházban. Emlékeim szerint Rivotrilt és Risperdalt kaptam. Mint már írtam, az öngyilkossági kísérletet követően, újabb mániás fázis következett, ami eltartott 4 hónapig. Ilyenkor az ember csak 3 órákat alszik és mégis hatalmas energiával ébred. Összefolynak a nappalok és az események, mégis mintha látnád az összefüggést. Várakozó stádium, hogy mindjárt bekövetkezik, amit elképzeltem. Egy feloldott érzés is, hogy végre élek, pedig csak egy hazugság, önámítás-maszlag. Az alkohol és a kábítószerek csak fokozzák ezt az állapotot, de lényegében nem változik az érzés. A OPNI-ban próbálkoztak rengeteg gyógyszerrel, de olyan tudatállapotban voltam, hogy nem hatottak rám. Mondták is klasszikusan, hogy ettől egy elefánt is kidőlt volna. Viszont volt egy gyógyszer, egy igen kis méretű, aminek ma sem tudom a nevét, amitől epilepsziás rohamot kaptam. Agyalapi törésem lett. A fülemből, orromból, számból folyt a vér és az agyvíz. A betegtársak, kollégák, mint később mondták, teljesen biztosak voltak abban, hogy annyi, meghalok. A zárójelentésembe valamilyen oknál fogva, Trombola Sándor nem írta bele a gyógyszert. Az eset után már nem dolgozott az OPNI-ban, érdekes módon. Szeretném megkeresni, hogy árulja el, mégis mi volt az a gyógyszer. Három napig voltam kómában, azalatt édesanyám érdeklődött, hogy merre lehetek, választ nem kapott. Mégis hogyan lehetett, hogy nem tudják merrefelé vagyok? Gondolkoztam később, hogy perre viszem, de bizonyítékok hiányában nem tudok mit tenni. Az, hogy van egy seb a fejemen, nem bizonyíték semmire. A mániás állapotot követően 6 hónapon keresztül nem mozdultam ki. Orális fixációval próbáltam jobb érzésre bírni magam. Zabáltam, feküdtem és a tévét néztem. Ekkor nem kezeltek semmilyen gyógyszerrel, nem is jártam semelyik osztályon sem. Majd valahogyan, talán a szerotonin hosszabb túltermelését követően, hat hónapnak kellett eltelni, hogy stabilizálódjon a szintje. Örültem neki, sokkal felszabadultabb lettem. Sikerült munkát találnom és mintegy 6 évig tünetmentes voltam. A munkaterápia meghozza mindig a gyümölcsét. Ajánlom mindenkinek! Legyen az bármilyen munka, egyszerűen jót tesz, ha az ember érzi, megvan a dolga. Nagyon fontos. 2008-ban beleszerettem egy lányba, vele képzeltem el a jövőmet. Később kiderült, ezt csak magam képzeltem így. Hatalmas törést jelentett számomra, amikor kidobott. Részben azzal a szándékkal is pályáztam egy népfőiskolába Dániába, hogy elmegyek arról a helyről, ahol ez a lány van, fel tudjam dolgozni valahogyan, s könnyebb ezt talán a távolban. Valamint azért is, hogy bizonyítsam magamnak, hogy megállom a helyem egyedül is és végre tudom bizonyítani, hogy tudok tanulni. A lánnyal mégis együtt maradtunk, folytattuk a kapcsolatot, de úgy mentem ki, hogy teljesen bizonytalan, hogy megvár-e. Két bizonytalanság érzéssel voltam Dániában, a lány miatt, és hogy új helyzetben vagyok. Mivel tudat alatt féltem a depressziótól, a testem elindította a mániát, a bizonyítási kényszert, amihez az iskolában adottak voltak a körülmények. Zene és festészet. Emiatt az állapot miatt, mert nem tudták hová tenni, hazaküldtek, pedig senkinek sem ártottam sem szóban, sem pedig fizikális szinten. Az ok, ami miatt hazaküldtek teljesen jogosan, az alkohol. Hazajöttem, és a lány érdekes módon szívesen fogadott, bár pár napra rá helyettem az előre eltervezett egyhetes utazást választotta. Egy újabb érzés, hogy nincsen velem, s pont az az ember, akit szeretek. Egy hét lepörgése alatt négyszer kerültem rendőrségi fogdába. Ittam és agresszívvá váltam. A rendőrségről vittek be a Szent Imre kórházba. A lány látogatása során, annyit mondott, hogy ő nem tud ígérni nekem semmit, azaz lényegében rá nem számíthatok. Ez elég bizonyíték volt a számomra, hogy ő képtelen ezt befogadni, nem szerethet annyira, hogy ha igazán baj van, akkor is kitartson mellettem. Így nem volt lelki támaszom attól az embertől, akire igazán számítottam. Az édesanyámra és az igazi barátaimra tényleg számíthattam. Ők legalább velem voltak és vannak abban is, hogy képes vagyok a gyógyulásra. Nagyon köszönöm nekik, ez tényleg egy visszajelzés, hogy bíznak bennem. Örülök, hogy viszonylag hamar bekerültem ebben az állapotban a kórházba, ahol tényleg tudtak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Begyógyszereztek ugyan, de erre volt akkor szükség. Miután hazaengedtek, a gyógyszerek és a szerotonintermelés csökkenése együttesen depresszióhoz vezetett. Már akkor javasolta orvosom, Udvarhelyi Pál, hogy szerinte erre az esetre az elektrosokk használna a leginkább. Tudom, kicsit ijesztően hangzik, de itt már altatnak. Amikor felébredsz, csak azt érzed, hogy eltűntek a depresszió érzései, mintegy tiszta lappal indulhatsz a gyógyulás irányába. Tényleg, hogy ha az orvos is úgy látja, ajánlom mindenkinek, mert nekem ez rettentően sokat segített. Egy hónapig voltam otthon, míg a gyógyszerek beálltak rendesen és akkor tudtam arra az elhatározásra jutni, hogy most már képes vagyok egy terápiát is véghezvinni. Helyrehozták a biokémiai egyensúlyproblémáimat, amelyek megnyilvánulhattak volna úgy is akár, mint egy szintén életfogytig tartó cukorbetegségnél, de így legalább nem kell szúrni magam, hanem csak pirulákat kell szednem, amit egy idő után lehet csökkenteni, és egy hosszú idő után talán el is lehet hagyni. Így kerültem Magyarország legjobb Pszichoterápiás intézetébe, Tündérhegyre. Három hónapot töltöttem ott, hétvégi kijárással, mert ez nem pszichiátria. Sok segítséget kaptam itt és főként magamtól, egy kis rávezető segítséggel, hogy hol is kezdődtek ezek a problémáim. Mára biztosan tudom hová rakni az érzéseimet, és hogy ha előjönne újra a mánia, vagy a depresszió, pontosan észre fogom venni, mielőtt nagyobb hatással lenne rám. Ezen a helyen tudtam magamnak bizonyítani, hogy képes vagyok beilleszkedni, mégsem vagyok annyira hülye és hogy beletartozom egy közösségbe. Hatalmas tapasztalat, persze nehéz, nagyon is nehéz hagyni megélni azokat az érzéseket, amiktől annyira fél az ember, de megéri. Ott tényleg tudnak segíteni az embernek. Ma ezt a diagnosztizált mániás-depressziót a számomra legmegfelelőbb gyógyszerekkel kezelik. Lamotrigint és Cymbaltat szedek. Nosza rajta, ha nem jártál még Tündérhegyen, gyerünk legyél bátor és nyílt, tényleg megéri!
Ha neked is megvan a történeted, szívesen olvasnánk, de egyben számodra is jót tesz, ha össze tudod foglalni. Azt, hogy most sikerült mindezt leírni, én is könnyebben átlátom.
Üdvözlettel,
kollégád: Balázs